Migráns lettem Izlandon!

Harmadszor kezdem újra a bejegyzést, annyi mindent akarok mesélni, de egyelőre egyszerűsítsük le a dolgokat.

Izlandra költöztem.

Túravezetőként számtalanszor jártam már itt, tavasszal, nyáron és ősszel is, szóval meglehetősen sok arcát láttam már ennek a fantasztikus szigetnek. A szerelem első látásra megszületett, ahogy a vágy is, hogy egyszer egy egész évet eltöltsek itt és belekóstoljak a torta összes szeletébe.

Tudom-tudom, a tél sötét, hosszú és próbára teszi az embert, hideg is van, sokat esik és a semmi közepén, ingerszegény környezetben kell majd élnünk; sokan próbáltak elriasztani és sokan értetlenkedtek miért éppen a hideg északra költözöm. Azért mert ez az ÉN álmom, azt szeretném élni, nem másokét...

Szóval ezentúl izlandi kalandjaimat is követheted itt, melyek majd magyarázatot adnak neked is, miért szerettem bele ebbe a szigetbe/országba annyira.

Nagy szerepet játszott a döntésben a kalandvágyunk, és ebből ki is jutott, már az első napokra is!

Konkrétan már a kiutazás kihívásokkal teli hullámvasúttá zuhanórepüléssé változott, 3 nappal az indulás előtt benyeltem valami vírust, amitől nem csak a lázam szökött fel, de a bevitt ételek is meglehetősen gyorsan távoztak belőlem, fogalmazzunk úgy, nem az optimális halmazállapotban.

Mivel sosem szedek gyógyszert, most is természetes módon próbáltam elűzni az ártó szellemeket, de szerencsére nálam okosabb családtagjaim hamar meggyőztek, a majd 5 órás repülőút és az utazás közben hozzáférhető toalettek nívóját is figyelembe véve, az egészségem most fontosabb az elveimnél.

Szerencsére egy patika kinálatának jelentős részét magamévá téve hamar megszabadultam a láztól, azonban az input/output kontrollja még mindig mikroszkopikus méretű kis rohadékok kezében volt.

Az indulás napjára se változott mindez, szerencsémre azonban legalább belém hasított az emlékkép, hogy ilyenkor széntablettát szoktam az utasaimba tömni az ázsiai túrákon.

Magamévá is tettem gyorsan én is néhányat, sőt, további turnusokban újabb dózisokkal próbáltam hitet adni magamnak, hogy megszégyenülés nélkül át tudom majd vészelni a repülést!

Jelentem, a küldetést teljesítettem, a Reykjavikban töltött két napom is sikeres volt, van már izlandi bankszámlám, telefonom, azonosító számom, sőt még munkaruhám is!

Azóta már a munkát is megkezdtem (pontosabban a kiképzést), a garancia pedig, hogy a kalandok folytatódnak, legyen az, hogy az első alkalommal amikor felmentünk a gleccserre, mindjárt el is akadtunk a dzsippel, úgyhogy ki kellett ásni a hóból...

Életemben nem ástam még ilyen boldogan, végre nem arra kellett figyelnem, hogy végig jól összeszorítsam a farpofáimat és ebből a bejegyzésből már azt is sejtheted, le is jutottunk élve...