Ki az a Mixlevi?
30 éves koromban úgy döntöttem, kezembe veszem az irányítást és új életet építek magamnak, amiben olyan dolgokkal kell csak foglalkoznom, amiket igazán szeretek.
10 évvel később Izlandon élek, privát túrákat vezetek és tartalom gyártással foglalkozom. 10-14 napnál nem kell többet dolgoznom (ha nem akarok) havonta.
Mindezt pedig a filmezésnek köszönhetem és annak a döntésnek, amit meghoztam 10 évvel ezelőtt. Kezembe vettem az irányítást, felelősséget vállaltam, célokat tűztem ki, és addig dolgoztam, amíg ide nem jutottam.
A legszebb az egészben, hogy az idáig vezető út nagy részét rettentően élveztem is.
Manapság új célokért dolgozom, melyek egyike, hogy most neked is segítsek felépíteni álmaid életét. Jelenleg ezt filmes kurzusaimmal és inspiráló, tanulságos posztjaimmal igyekszem elérni.
Mi van már mögöttem?
Sok dologgal foglalkoztam már életemben, de mindig igyekeztem, hogy azon az úton maradjak, ami számomra a legélvezetesebb és ne azt, amit mások kijelölnek számomra. Tinédzser koromban profi focista szerettem volna lenni, de akkor még nem tudtam, amit ma már igen, ezért nem voltam elég kitartó és végül abbahagytam, amikor nem a vágyaim szerint alakultak az események. Utólag persze már nem bánom, nem hiszem, hogy olyan szuper életutat járhattam volna be, mint ahogy végül történt.
A foci után a vendéglátás felé fordultam, mert profi mixer szerettem volna lenni és a legmenőbb helyeken dolgozni, versenyekre járni szerte a világban. Hamar csalódnom kellett mert kiderült számomra, hogy bár az italok keverését nagyon élvezem, a közeget, amiben sikeres szerettem volna lenni, már kevésbé, ezért egy kis pályamódosítással a budapesti undergroundban kötöttem ki. Nem kifejezetten az a környezet, ahová az ember a gyerekét szánja, de szerencsére nem ragadtam benne, ellenben úgy töltöttem el a huszas éveim elejét, mint egy rocksztár. Nem voltam olyan ismert, de legalább annyit éjszakáztam és ittam...
Lehet, hogy nem hangzik túl jól és bevallom néha én is úgy érzem, elvesztegettem éveket, ugyanakkor azt gondolom, kiélveztem a fiatal éveket és nem fogok 40 évesen kapuzárási pánikomban meghülyülni. Már csak azért is biztos vagyok benne, mert meglehetősen közel vagyok a negyvenhez...
Motivációm a felfelé törekedésre, valamint szorgalmam már akkor is megmutatkozott, 23 évesen üzletvezető helyettes lehettem Budapest egyik legnépszerűbb underground szórakozóhelyén. Néhány évig még élveztem a vendéglátást, de idővel elkezdtem többre vágyni és bizonyos körülmények folyamán elkezdtem intenzíven fotózni, majd filmezni.
Képezni kezdtem magam, akkor még munka mellett, filmezni tanultam. 2 éven át minden nap munka után tanultam, forgattam, vagy vágtam. Rengetegszer fordult elő, hogy a barátaim bulizni hívtak, de a rosszallásuk ellenére én inkább otthon maradtam dolgozni a projekteimen. Néha nagyon fájt, de mindig ott lebegett a szemem előtt, hogy miért csinálom. Két és fél évvel később már annyi privát megrendelésem volt, hogy fel kellett mondanom a vendéglátós munkahelyemen, hogy szabadúszó filmesként kezdjek dolgozni.
Bár egy picit döcögősen indult, életem egyik legszebb időszaka következett, bejártam a fél világot és közben filmeztem. Pár évig minden fantasztikusan alakult, de aztán megragadtam egy szinten és nem tudtam tovább lépni. Később rájöttem, a hiba az volt, hogy nem tűztem ki magam elé újabb kihívást jelentő célt, inkább elvoltam a langyos vízben. Ahogy sok más ember életében, a Covid az enyémben is hatalmas törést jelentett, de igyekeztem a legjobbat kihozni belőle és jelenleg úgy gondolom, ez sikerült is.
Rengeteg időt töltöttem olvasással, önfejlesztéssel és tanulással, majd újabb célokat tűztem ki magam elé, közben pedig egy lehetőség is adódott, állásajánlatot kaptam Izlandról. Guideként kezdtem dolgozni, de fél évvel később már elkezdtek befutni filmes megrendelések, valamint az online kereseteim is növekednek.
Jelenleg ez a jelenem, és közeljövőbeni célom, hogy online keressek annyi pénzt, amennyit munkával keresek és az, hogy további 6 hónapon belül már csak fotózással, filmezéssel kelljen foglalkoznom. Aktuális kalandjaimat közösségi média oldalaimon követheted, Mixlevi néven megtalálsz a legnépszerűbb felületeken.
Online tanfolyamaim