Nehéz napok Izlandon

Ahhoz azonban, hogy az ember egy gleccseren legyen túravezető, sokkal nagyobb tudásra van szüksége. Azt már kezdetektől láttam, hogy a navigáció odafent sokkal nagyobb kihívás lesz, még tiszta időben is, nem is beszélve arról, amikor a látótávolság drasztikusan lecsökken. Voltam olyan túrán fent, amikor csak az előttem lévő 1-2 motoros szánt láttam és akkor még nem esett hó, vagy eső, se nem volt köd… Természetesen használunk GPS-t, amivel a navigáció teljesen biztonságos, de nekem túravezetőként azt is jól kell behatárolnom, hogy a csoportom milyen sebességre képes biztonságosan és ezzel a sebességgel mekkora kört kell mennünk, hogy az egy órás túra hatvan perc legyen, ne 45 vagy 90...

Magyarán megmondva nem egyszerű az élet a gleccseren és akkor a fent említett navigálás csak a könnyebbik része a kiképzésnek. A sokkal nehezebbik része egy mentési gyakorlat, arra az esetre, ha valaki gleccserszakadékba esne. Mivel hegymászói, sziklamászói tapasztalatom nincs korábbról, ezt megtanulni korántsem egyszerű feladat. Meg kell tanulnom a rendszert, egy rakás csomót és eszközök használatát és be kell valljam, az se könnyíti meg a helyzetet, hogy mindezt angolul. Még magyarul se tudom az eszközök nevét, illetve néhány kifejezést nyilvánvalóan még sosem hallottam, ezért amikor nem látják, ki kell gugliznom.

Az elmúlt napok ezzel teltek. Az egyiken nem volt sok túránk, ezért én aznap nem is vezettem túrát, csak ezt gyakoroltam, a bázis épülete melletti padnál… Nincs is annál felemelőbb, mint amikor jönnek ki az utasok a bázisról és mindenki azt nézi, hogy bénázok… Aztán két túra között a kollégák… Az első nap hihetetlenül frusztráló volt, főleg úgy, hogy aki tanított, nem volt mellettem végig, ezért vol, hogy elakadtam, de nem is tudtam megkérdezni, most mi a következő lépés, vagy mit rontottam el.